Tudod te mi az erőszak? Nem hiszem, különben nem kérnéd nap mint nap, hogy főzzek neked, mossak rád és takarítsak. Azt mondod konvenciók. Én pedig azt, hogy forradalom. Most is főzök. Neked. Már keverem a mérget, ízleni fog. A bosszú pillanata már szinte tapintható közelségben van. Vidáman dúdolgatok egy ismeretlen dalt, belül sírok. Ezúttal megteszem, esküszöm. Mindent előkészítettem, a kés a konyharuha alatt lapul. Eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Biztos? Akarom!
Oh jaj, odakap az étel. Figyelmetlenségem ára ez a szolgasors...
Mosolyogva ülsz le az asztalhoz. Naivitás. Minden falatját élvezed, én pedig minden pillanatát. A hátam mögött szorongatom a konyharuhába csavart kést. Elégedetten állsz fel az asztaltól. Csókot lehelve az arcomra köszönöd meg, azt mondod szeretsz.
A konyhából kifelé menet görcsösen összerándulva zuhansz a padlóra. Elejtem a kést.
Sírva fakadok. Nevetek. Mire odaárek már nem mozdulsz. Lefekszem melléd a padlóra.
Magamhoz ölellek. Én is szeretlek.
