Könnyeimet elnyeli a tenger sós víze. Hazatérnek. Meredten bámulom a felszínen táncoló fények játékát. Más már nem maradt nekem. Elhagytál, ahogyan az erőm is most. Sikítanék félelmemben, de már késő. Zsibbasztó, fekete, hideg. Simogatja a bőrömet, alattomos, engem akar. Ilyen a tükör túloldala, végtelen és sötét. Már nem fázok, már nem érzek semmit. Banális. Hiba. Szavaidra emlékezve még futja egy mosolyra, az utolsóra. Minden értelmet nyer, mindennek vége, a mindenség része lettem. Bezárult az ördögi kör, végre...
Déli áramlat
2008.06.05. 13:24 :: Anartia
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://anartia.blog.hu/api/trackback/id/tr5505028
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
